18.fejezet

 Vanity szemszöge

Egy hét után kezdtem kissé megnyugodni. Már nem volt minden éjjel rémálmom, és nem gondoltam egyfolytában a történtekre. Úgy döntöttem új életet kezdek. Egy darabig még itt maradok a Cullen családnál, aztán hazautazok La Pushba. Nem tudom, miért akarok oda visszamenni. Talán újra akarom látni Deby nénit, és újra az akarok lenni, aki voltam.

- Van eljössz velem vadászni? – lépett be szobámba Rose.

- Persze. – mosolyogtam rá halványan.

- Mi a baj?

- Semmi, csak már kíváncsi vagyok, hogy mi van La Pushban. Nyolc éve nem jártam ott, kicsit fura lesz visszamenni.

- Biztos nem maradsz inkább velünk? – nézett rám szomorúan Rose. Nem örült neki, hogy elmegyek.

- Biztos, már nagyon hiányzik Deby néni. Úgyis fogunk még találkozni Rose.

- Remélem, nagyon fogsz hiányozni.

- Te is nekem, de most menjünk vadászni. – mosolyogtam rá.

- Menjünk.

Vadászat után elmentünk vásárolni, ide természetesen már Alice is jött velünk. Nagyon jól éreztem magam, nemcsak ma, hanem az elkövetkezendő pár napban is. A lányokkal nagyon sokat szórakoztunk, szinte minden nap vásároltunk, így hamar eljött a búcsúzás ideje. Reggel indulás előtt mindenkit jól megölelgettem, megígértették velem, hogy még találkozunk, és, hogy vigyázok magamra. Könnyes búcsú után elindultam ott folytatni az életem ahol nyolc éve abbahagytam.

Futva tettem meg az utat. Négy óra múlva ott álltam La Push határán. Nem változott semmit. Emberi tempóra váltva elindultam nénikém háza felé. A konyhában mozgást fedeztem fel. Lassan odamentem az ajtóhoz, és bekopogtam. Pár perc múlva nénikém kinyitotta az ajtót, én pedig rögtön átöleltem.

- Vanity, ideje, hogy hazataláltál. – kezdett el sírni örömében.

- Úgy hiányoztál. – sírtam. Egész este örömkönnyeket hullattunk. Közben nagy nehezen elmeséltem neki mindent, arról, hogy mi történt. Ő is elmesélt mindent, ami ez idő tájt történt.

Aznap éjjel nem is aludtunk nénikém túlságosan boldog volt, hogy visszatértem, egész végig beszélgettünk. Reggel kimentünk anyám sírjához, már itt is nagyon régen jártam.

- Nagyon hiányzik. – suttogtam a sír előtt állva.

- Elhiszem, Van. Nekem is gyakran. Ő volt a kedvenc testvérem.

Órákon keresztül ott ültünk a temetőben, síri csöndben.

Miközben sétáltunk vissza a házhoz, sok emberrel találkoztunk. Nem nagyon örültek, hogy visszatértem. A legtöbbjük mindig úgy gondolt rám, mint a sátán gyermekére. Ez részben igaz is volt, apám maga a sátán, de én nem vagyok olyan. La Push nagy része gyűlöl, ez nagyon fájt, de régen is ez volt. Annak ellenére, hogy gyűlöltek, én jól éreztem magam, így a napok rohamosan teltek. Otthon voltam, nagyjából biztonságban. Farkas egy se volt ebben az időben, mindenki lemondott erről a dologról. Két év olyan gyorsan eltelt, hogy szinte észre se vettem. Ez idő tájt nem történt velem semmi érdekes, csak éltem az életem. Apám egyszer küldött egy levelet, hogy tudja, hol vagyok, de jelenleg nálam fontosabb dolgai is vannak.

Szóval két évem elég jó volt, ezután minden rosszra fordult.

Reggel, amikor kiléptem a szobámból egy borzasztó dologgal kellett szembesülnöm. Nagynéném halálsápadtan, élettelenül ült a fotelben. Meghalt. Én lerogytam mellé és csak sírtam, nagyon fájt, hogy elvesztettem az egyetlen családtagomat, aki szeretett. Miután egy kicsit lenyugodtam vámpírtempóban nagybátyámék háza felé vettem az irányt. Kopogtatás nélkül rontottam be a kis házba, ahol épp ebédeltek.

- Mi történt Vanity? – kérdezte nagybátyám mérgesen.

- Deby néni meghalt. – mondtam ki nagy nehezen, már csak a könnyeim folytak, de beszélni így se tudtam.

- Hogyan? – állt fel hirtelen.

- Nem tudom, reggel kijöttem a szobából és már halott volt.

- Megyek, megnézem. – ezután átjött, elrendezte a temetést. Deby néni testét elvitték. A temetést másnapra tűzték ki.

- Van, itt tudsz maradni, vagy átjössz hozzánk? – kérdezte kedvesen Judith, ő az unokatestvérem William Black felesége, tavaly volt az esküvőjük, és Judit épp az első babájukat várja, nagyon kedves lány. Nagyon jó esett, hogy legalább ő törődik velem.

- Nem tudom Jud, talán jobb lenne, ha átmennék hozzátok, de az Will-nek úgyse tetszene.

- Dehogynem, gyere nyugodtan, én se tudnák itt maradni. – mosolygott rám megértően.

- Akkor köszönöm. – öleltem meg hálásan, nagyon hiányzott már most is a nénikém, nem bírnám ki itt.

Másnap a temetés csendben lezajlott, nagyon rosszul éreztem magam.

- Jud, én elmegyek. – mondtam este a lánynak – Köszönöm, hogy befogadtatok erre az éjszakára.

- Biztos elmész?

- Igen, az lesz a legjobb. Itt engem senki nem tűr meg. Egy betolakodó vagyok, majd azért még meglátogatlak titeket, de nem élhetek itt.

- És hova mész?

- Még nem tudom, lehet csak Sietl-be, de lehet, hogy Londonba. Szia Jud. – öleltem meg.

- Szia Van.

Ezután el is indultam, senki mástól nem búcsúztam el. Úgy döntöttem London lesz a megfelelő lakhely számomra, ezért arra vettem az irányt. Lassan kezdtem rájönni, hogy én sehova se tartozom.

Első díj

Köszönöm a díjat Sophie-nak!

Szabályok:
1. Tedd ki a képet a blogodra!
2. Köszönd meg annak akitől kaptad!
3. Küldd tovább azoknak a blog íróknak, akik szerinted megérdemlik!
4. Hagyj megjegyzést a blogjukon! 

Írók:

Lexana - Életem Hawaiin 

Vikky & Lexana - Ikrek

Vikky - Egy álom valóra vált

17.fejezet

Vanity szemszöge

- Van mi történt? – futott be a szobámba Rosie.

- Emlékszem mindenre. – mondtam halkan, majd kitört belőlem a zokogás. Lehetetlen volt elviselni ezt a fájdalmat. Mindenki becsapott, mindenki, aki ez alatt a pár év alatt fontos volt számomra. A legjobb barátnőm manipulált. A férfi, akit szerettem meg kitudja ki, mert az biztos, hogy nem az akinek kiadta magát. Az a vérvörös szempár, amit éveken át imádtam, egy másik gyűlölettől és gúnytól telire emlékeztetett. Hirtelen mintha újra megcsapta volna az orromat az égett vámpírszag. De abban a szempárban, amit aznap láttam csak gyűlölet volt.

- Mi történt Van? – kérdezte aggódva Rose, de én továbbra se tudtam neki válaszolni, még abban reménykedtem, hogy ez nem igaz. Hogy az egész csak egy álom, aminek túlságosan is a hatalma alá kerültem. És ekkor beugrott, hogy kire emlékeztetett Mike szeme.

- Thomas. – böktem ki hangosan, pedig még magamban se akartam kimondani. Ahogy Mike rám nézett az éppen olyan volt, mint Thomas tekintete a réten, amikor egy pillanatra rám nézett. Akkor nem tűnt fel, de volt benne valami.

- Ki az a Thomas, Vanity? – kérdezte sürgetően Rose. Aggódott értem, valószínűleg, még mindig annak a kislánynak lát, aki régen voltam. Ezen kuncognom kellett. De miért kuncogok? Semmi nincs, amiért jó kedvem lehetne. Ez talán valami hisztériás roham, vagy nem tudom. – Van?

- Nem tudom. – mondtam halkan, és ismét kitört belőlem a sírás – Én már semmit se tudok. Senki nem az akinek látszik. Melanie igazából Rea. Mike meg a volturis szempár, meg Thomas. – ezt már megint nevetségesnek találtam. Egyszerre sírtam és nevettem. Ez nem normális. – Rose, ide hívnád Carliselet? Valószínűleg hisztériás rohamom van. – kezdtem el kuncogni, mire Rose átölelt, majd kiment a szobából, valószínűleg Carlisleért.

Rosalie szemszöge

- Carlisle. – kopogtam, be apám irodájába.

- Igen Rosalie? – kérdezte, amikor beléptem.

- Vanity furán viselkedik, hisztériás roham. – mondtam neki sietve.

- Mi történt vele? – indult el velem a lány szobájához.

- Valami olyat beszélt, hogy Melanie igazából Rea, és valami Mike, pedig Thomas. – mondtam el gyorsan.

Ezután Carlisle megvizsgálta Vanity-t. Tényleg hisztériás rohama volt. Egy óra múlva már lenyugodott, ekkor értek haza a többiek a vadászatból. Elmeséltem nekik, hogy mi történt. Amikor ahhoz a Rea-hoz jutottam Jasper félbeszakított.

- Rea? – kérdezte felhúzott szemöldökkel – És tévképzeteket keltett Vanity agyában? – kérdezte.

- Nem tudom, ilyenről nem beszélt, csak, hogy Melanie Rea.

- Szóval még él? – kérdezte szinte magától.

- Honnan ismered? – kérdezte Edward.

- Maria egyik csatlósa volt, mindenkit befolyásolt. Engem is, de miután elszöktem, egy nap alatt elmúlt a befolyásolás hatása. Emlékeket tud elzárni és megváltoztatni, és van egy másik képessége is. Meg tudja változtatni mások kinézetét.

- Szóval minden igaz, amit álmodtam. – jött le lehangoltan a lépcsőn Van.

- Attól tartok. – mondta Jasper – Te honnan ismerted pontosan?

Vanity mindent elmesélt, az utóbbi éveit és az álmát, hogy ezáltal minden eszébe jutott.

- Akkor velünk maradsz kiscsaj ugye? – kérdezte szerelmem.

- Nem hiszem, hogy képes lennék visszamenni hozzájuk. – mosolyodott el halványan Vanity.

- És Geogihoz? – kérdezte Alice.

- Nem tudom, azt még meglátjuk, de ha oda visszamegyek Thomas is ott lesz. - sóhajtott fel.